Sok szeretettel köszöntjük Somberek Község Honlapján!

 
 
 
 
 

 

Sportkör/Külföldi kapcsolatok

A környező települések labdarúgói közül kevesen mondhatják el, hogy mind a z utánpótlás, mind a felnőtt csapatok szintjén külföldi futballcsapatokkal tartanak szoros baráti kapcsolatot. Ezt mi, somberekiek elmondhatjuk!

Az utánpótlás csapatunk a Baden-Württemberg (Németország) tartományban lévő Erligheimbe, a felnőtt csapatunk pedig az oberösterreichi (Ausztria) Frankenburgba látogat el évről évre.

Először 2006ban kapott meghívást ifi csapatunk arra a nemzetközi tornára, melyet 8 csapat részvételével rendeztek meg. A németországi csapatokon kívül Franciaországból, Svájcból is érkeztek csapatok, Magyarországot meg mi, somberekiek képviseltük. A helyszín természetesen minden évben Erligheim volt. Fiataljaink a tornán nemcsak játéktudásukat, illetve játekintelligenciájukat mutatták meg, hanem sváb faluról lévén szó, a német nyelv ismeretét is a házigazdák örömére és meglepetésére egyaránt. Így hamar kialakult egy barátság, ami a mai napig is tart. Azóta a Somberek SK rendszeres résztvevője ennek az erligheimi nemzetközi tornának, s ez által évről évre erősebbé fűződnek a barátság szálai is. Ezek a szálak már olyan szorosak, hogy 2010ben mi, somberekiek láttuk vendégül németországi barátainkat. Az SG Erligheim felejthetetlen élményekkel gazdagodott magyarországi valamint sombereki ittlétük során.

A másik nemzetközi kapcsolat Müller Kornél nevéhez fűződik, aki már hosszú évek óta az ausztriai Frankenburg labdarúgócsapatának a tagja. 2007ben Kornél és csapata Somberekre jött, és egy három napos „edzőtáborozáson” vett részt. A megérkezést követően barátságos mérkőzést játszottak a Somberek SK-val, majd a meccs után egy közös vacsora keretén belül barátságok kötődtek nemcsak a két csapat, hanem az egyes játékosok között is. Vendégeink az itt-tartózkodás alatt betekintést nyerhettek Somberek életébe, valamint megtekintették a falu főbb nevezetességeit. A németországi barátainkkal megegyezően az osztrákok is meglepődtek azon, hogy mind a falun belül, mind a csapaton belül a német nyelv nem idegen az itt élő emberek számára. Ettől a hétvégétől kezdve minden év júliusában – a sorrend változó – először ők, aztán mi látogatunk el hozzájuk barátságunk fenntartása érdekében. Ha visszatekintünk, évről évre szenzációsabb élményekkel és tapasztalatokkal tér haza a felnőtt csapat. A Somberek SK életében a Frankenburg-Somberek oda-vissza történő látogatása az év egyik fénypontjává vált. Mára olyan jó viszonyban vagyunk, hogy néhány osztrák fiatal télen is eljön Somberekre, és részt vesz a Barátok Ligája elnevezésű teremtornán, mely minden év január első szombatján kerül megrendezésre.

Ami a jövőt illeti, bízunk abban, hogy a németországi és az osztrák barátainkkal továbbra is megmarad ez a szoros kapcsolat, barátság.

 

       


 




 

 
   
 

KÖZÉRDEKŰ

Orvosi     rendelő   338-124
Gyógyszertár    338-361
Polgármesteri Hivatal

  338-121

Takarék   338-127
Posta   338-112
Általános    Iskola   338-126
Óvoda   338-133
Műv.Ház   338-134
Szociális Otthon    338-114
Caritas Központ Somberek   538-034
Plébánia   338-119