|
|
A Sombereki Vöröskereszt
A
mai világ legnagyobb, legszervezettebb és
legrégibb múltra visszatekintő szervezete a
Vöröskereszt. Községünkben a háború előtti
időszakról nincsenek adataink, de valószínű,
hogy működött alapszervezet. A háború után
folyamatos volt az alapszervezet munkája,
mind az iskolában, mind a felnőttek körében.
A legnagyobb munkát a véradás szervezésére
helyezték.
1995. október
4-én lakossági igényként az alapszervezetet
ujjászerveztük, új vezetőséget
választottunk, 26 fővel kezdtük meg a
munkát.
A létszám
gyorsan növekedett, és 1996-ban már 120 főre
emelkedett. Ehhez feltétlen hozzájárult,
hogy a nők 55 éves korukban mehettek
nyugdíjba, a TSZ megszünt, sok volt az
előnyugdíjas, tehát még nagyon aktív, minden
feladatot szívesen vállaló, főként
asszonyokból álló nagyszerű közösséget
lehetett kialakítani. A nyugdíjas klubbal
nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. A tagok
jó ötletekkel álltak elő, és úgy gondoltuk a
lakosság minden rétegének, fiatalnak és
öregnek kínálunk programot.
Létrejött a
„Fiatalaasszonyok klubja”, mely külön
munkaterv szerint foglalkozott a várandós,
gyesen lévő kismamákkal, óvodás szülőkkel.
Vezetőjük az akkori védőnő: Korsós Andrásné
volt. Az iskolában a vöröskeresztes
tanárelnök, Keresztes Zoltánné irányította a
munkát. Előadásokat, tanfolyamokat, akciókat
szerveztek és versenyekre jártak. Ők is
külön munkaterv szerint dolgoztak. A
felnőttek részére külön szakembereket
kértünk fel előadások megtartására.
Elsősorban egészségügyi, mezőgazdasági, jogi
témákban. Tanfolyamokat szerveztünk, pl.:
népszerű volt a házi betegápolási tanfolyam,
hiszen a gyakorlati részét a szociális
otthonban végeztük. Kiállításokat
szerveztünk a közösségben élő tehetségek, és
a lakosság kézimunkáiból is. Asszonytornát
tartottunk, a mozogni vágyók részére immár
12 éve. Minden évben
ünnepélyt szerveztünk az idősek napján, és
itt köszöntöttük a 70 éveseket.


A véradók
napját ünnepélyes keretek között a
Művelődési Házban tartottuk, majd vacsorával
egybekötött ünnepségen külön köszöntöttük a
10 és 20 szoros véradókat. Számuk 165 fő
volt. 1848-as megemlékezésen mindig
koszorúztunk. Minden évben karácsonykor,
gyermeknapon megajándékoztuk az óvodásokat
és az iskolásokat. Szeretném kiemelni a
„Szeretet akciónkat”.
Felmértük az
egyedülállókat, a három gyermekes szülőket
és karácsonyi csomagot készítettünk, majd
házhoz vittük az aktivistákkal. Kiemelhető a
rászorulók megsegítésére szolgáló
gyűjtőmunka. A folyamatos bel- és
árvízkárosultaknak éveken keresztül nagy
mennyiségű élelmiszert és ruhát, készpénzt
gyűjtöttünk. A lakosság önzetlenségét
példázza, hogy egy-egy akciónál 100 család
is adakozott. Kiemelném még, a „Fuss az
egészségedért” országúti futóversenyt,
melyet ma is egyre nagyobb létszámmal
szerveznek meg.
Sajnos a rohanó
világban ezek a programok szépen lassan
elmaradoztak. Viszont ami megmaradt belőle
azt annál nagyobb örömmel csináljuk. Például
a már említett „Fuss az egészségedért”
futóversenyt.
Évente 2
alkalommal rendezünk kiszállásos véradást.
Örömmel mondhatjuk, hogy a sombereki véradók
száma nem csökkent, sőt minden évben
gyarapodunk egy-egy új véradóval
„Segíts, hogy
segíthessünk” jelszóval, minden egyes tag
büszke lehet, hogy tagja egy olyan
szervezetnek, mely 126 országban 250 millió
embert számlál!
Vezetője: dr.
Major Zoltán
Titkár:
Krémerné Kardos Hajnalka
|
|
|
|
|
KÖZÉRDEKŰ
Orvosi
rendelő |
338-124 |
Védőnő |
338-418 |
Gyógyszertár
|
338-361 |
Polgármesteri
Hivatal |
338-121 |
Takarék
|
338-127 |
Posta
|
338-112 |
Általános
Iskola
|
338-126 |
Óvoda
|
338-133 |
Műv.Ház
|
338-134 |
Szociális Otthon
|
338-114 |
Caritas Központ
Somberek |
538-034 |
Plébánia |
338-119 |
|
|
|